ESG


Az Airvent környezeti-, társadalmi- és vállalatirányítási politikája

Az Airvent Légtechnikai Zrt. alapvető törekvése, hogy küldetésének és stratégiájának szerves részét képezze környezeti, társadalmi és vállalatirányítási tevékenysége, elkötelezettsége, mely a vállalat minden részlegére kiterjed. Meghatározott szempontrendszer alapján folyamatosan értékeljük vállalatunk kollektív lelkiismeretét társadalmi és környezeti hatásaink tekintetében azon cél elérése érdekében, hogy a napi működésben rejlő lehetőségeinket nyomon tudjuk követni, ezáltal lehetővé téve partnereink számára, hogy nem pénzügyi adatok alapján is értékelhessék vállalatunk tevékenységét.


E

Környezetvédelem /Environment/

Mindazonáltal, hogy az Airvent 2004 óta tanúsított Környezetközpontú Irányítási Rendszert működtet, fejlesztéseinknél is fő szempont a fenntarthatóság, a környezet védelme.

Cégünk bővítéseinél – felelősségteljes vállalkozásként – minden esetben kiemelt figyelmet kapnak az energiahatékony rendszermegoldások. Ennek fényében az új Kompetencia Központ épületét 68 kWp teljesítményű napelemrendszerrel szereltük fel, ami az irodaépület és a laborhelyiségek villamosenergia-fogyasztását az év nagy részében teljesen biztosítja.

A szénlábnyomunk csökkentése mellett fontosnak tartjuk, hogy dolgozóink munkavégzését jó minőségű levegővel és magas szintű komforttal támogassuk, így az igényalapú szellőztetőrendszerünket hőszivattyús fűtéssel egészítjük ki.

 

ReportAir logóAz Airvent új épületének kialakításakor a fenntarthatóság épp olyan fontos szempont volt, mint a hatékony információáramlás elősegítése. Tudjon meg többet Kompetencia Központunkról a ReportAir Magazinban megjelent írásunkból. Ugrás a cikkhez →

Airvent napelemek

Fenntartható munkahely

A bizonytalan energiahelyzet és -árak következtében a „fenntartható munkahely” kifejezés már nemcsak eszmei jelentőséggel bír, hanem a biztonságot, az állandóságot is jelenti a munkavállalók számára. Éppen ezért a célunk, hogy a gyártócsarnokok és -rendszerek energetikai korszerűsítésével, valamint a technológiai folyamatok fejlesztésével 2030-ra a földgázüzemű berendezéseket teljes mértékben megszüntessük, és a kecskeméti telephely villamosenergia-fogyasztásának szinte egészét helyben előállított naperőművel fedezzük.

Környezetbarát törekvéseinket a termékek vevőhöz való eljuttatásában is kiterjesztjük. Svédországi leányvállalatunk irányába évente több mint száz kamiont küldünk, ezek korábban végigpöfögtek Európán, jelenleg intermodális szállítást használunk, így a teherautók 75 százalékban vasúton teszik meg ugyanezt az utat.

Az Airvent a légtechnikai termékek gyártásának és forgalmazásának területén meghatározó cég Magyarországon – ebben a minőségben kívánunk aktívan hozzájárulni társadalmi, gazdasági és természeti környezetünk fenntartható fejlődéséhez.

A légtechnikai iparágat három fontos szempont jellemzi: energiahatékony, egészséges és környezetbarát megoldások. Termékfejlesztésünk egyik irányvonala, hogy a termékeinkben és a folyamatainkban a fenntartható anyagok használatát növeljük a környezeti terhelés minimalizálása mellett, miközben a minőség folyamatos biztosításával hibátlan termékeket szállítunk megrendelőinknek. Egy új, a gyártás során újrahasznosított szigetelőanyagra való áttéréssel mindhárom szempontnak meg tudunk felelni.

PE-HD

Újdonság az Airventnél

Az új szigetelőanyagot Svédországban, akár 100%-ban újrahasznosított polietilénből gyártják, a gyártó cég pedig azon túl, hogy az előállítás során keletkező hulladékait felhasználja, visszaveszi a légtechnikai gyártóknál keletkezett hulladékot is, amelyből további szigetelőanyag készülhet.

Jó hangcsillapító és hőszigetelő képessége mellett az új szigetelőanyag légtechnikai alkalmazásának nagy előnye, hogy az Airvent termékei egészségesebbé tehetők a végfelhasználók és a gyártás során érintett munkatársaink számára is.

 

ReportAir logóTudjon meg többet az új szigetelőanyagról a ReportAir Magazinban megjelent írásunkból. Ugrás a cikkhez →


S

Társadalom /Social/

Munkatársainkat előre kidolgozott szakmai feltételrendszer alapján választjuk ki. Meghatároztuk, hogy mely munkakört milyen végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkavállaló tölthet be. A továbbiakban célirányos képzésekkel gondoskodunk a szakmai fejlődésük biztosításáról, ezzel is biztosítva a minőségi termékek előállítását és munkatársaink mentális elégedettségét.

Nagy hangsúlyt fektetünk dolgozóink munkában töltött idejének biztonságára, minőségi és komfortos megélésére is. Ennek érdekében munkaruhát és gondosan kiválasztott védőfelszereléseket is biztosítunk számukra. A védőfelszerelésük önellenőrzéséhez „munkavédelmi tükröt” biztosítunk számukra.

Sisak ikon

Biztonság, komfort

A munkahelyek kialakításánál arra törekedtünk, hogy az mindenki számára biztonságos legyen, a leghatékonyabban segítse a minőségi munkavégzést és megfelelő komfortérzetet is biztosítson a dolgozóinknak. Valljuk és teszünk is érte, hogy minden dolgozónk legalább olyan egészségi állapotban tudjon munkavégzés után hazamenni, mint amilyenben a munkakezdésre érkezett. A kafetéria keretből kérésre egészségbiztosítási keretet is biztosítunk dolgozóinknak.

Üdvözlés ikon

Összetartó munkaerő

Ahhoz, hogy egy vállalkozás versenyképes legyen a belföldi és nemzetközi piacon, elengedhetetlen, hogy értékes, biztonságos, hatékony és minőségi termékeket állítson elő, és ezzel a potenciális vevők számára korrekt szolgáltatást nyújtson megfizethető áron. Ez a cél csak egy összetartó, a folyamatos fejlődésért tenni akaró, megbecsülést érző kollektívával érhető el.

A beszállítói cégek folyamatos versenyeztetésével, valamint a tőkeerős partnerekkel való szoros kapcsolat kiépítésével lényegesen tudjuk javítani az ellátási láncunk biztonságát. Azok a globális változások, amelyek az anyagellátásban történtek az elmúlt időszakban, rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos a logisztika munkája. Az elmúlt öt évben komoly megtakarításokat köszönhetünk az összegyűjtött logisztikai tudásunknak, amelyeket továbbítunk partnereink részére, növelve ezzel is az Airvent piaci megítélését.

Karrier

Álláslehetőségek az Airventnél

Az Airventnél nyitott pozícióinkba mindig tehetséges, szakképzett, fejlődésre nyitott csapatjátékosokat keresünk, hogy cégünket még jobbá, termékeinket még versenyképesebbé tegyük segítségükkel. Ha szívesen dolgozna csapatunkban, és valamelyik meghirdetett állásajánlatunk felkeltette az érdeklődését, kérjük írjon nekünk! Ugrás az összes álláshirdetéshez →


G

Irányítás /Governance/

Társaságunk Magyarországon elsők között vezette be és tanúsíttatta a minőségbiztosítási-, majd továbbfejlesztve a minőségirányítási, környezetközpontú- és energiagazdálkodási irányítási rendszereket is.

A szabványkövetelményeknek való megfelelés egyértelműen jelenti a társadalmi elvárásoknak, jogszabályi előírásoknak való folyamatos megfelelést is. Szervezeti kultúránk részévé vált a társadalmi normáknak való megfelelés, élő környezetünk megújulásának elősegítése, hatékony belső-külső kommunikáció erősítése munkatársainkkal, partnereinkkel, társadalmi környezetünkkel.

Cégvezetés ikon

Cégvezetés

Mindennapi tevékenységünket áthatja társaságunk etikus vezetése, példamutatása, jogi garanciák alkalmazása, részvényesi körünk korrupcióellenes magatartása. Elkötelezettek vagyunk minden téren a folyamatos tanulás, magunk s környezetünk fejlődése, fejlesztése mellett. 

Cégvezetésünkről itt olvashat bővebben →

Politika ikon

Célkitűzések

Terveink között szerepel, hogy a közeljövőben éves fenntarthatósági riportban, jelentésekben számoljunk be ESG célkitűzéseinkről és azok megvalósítására tett erőfeszítéseinkről.

— Kecskemét, 2023. január 20.