UV-C FiltAir ikon

Biztonsággal visszatérhetnek a diákok az osztályterembe

Az UV‑C FiltAir légsterilizáló berendezés korlátozza a levegőben terjedő fertőző betegségeket

Az egészséges és biztonságos tanulókörnyezet megteremtése

Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés kifejlesztésével kiemelt célunk, hogy a levegőben terjedő fertőzések csökkentésével megvédjük a pedagógusokat, a diákokat, illetve hozzátartozóikat a megbetegedésektől, valamint hogy hozzájáruljunk a megszokott munkavégzési formákhoz való mihamarabbi visszatéréshez.

A világjárvány következtében bevezetett digitális oktatás nemcsak a pedagógusokat és a diákokat, de a szülőket is új kihívások elé állította. Sok új számítógépes programmal ismerkedtünk meg, és olyan készségeket is elsajátíthattunk, amelyekre korábban nem volt szükségünk. Bár a távoktatásnak is megvannak az előnyei, sokan belátták, hogy iskolába járni nem is olyan rossz dolog. A gyerekek mentális egészsége és szociális készségeik fejlődése érdekében fontos, hogy a kortársaikkal lehessenek. Ahogy az is lényeges, hogy személyesen találkozhassanak tanáraikkal, akik így pontosabb visszacsatolásokat tudnak adni, és még a kétirányú kommunikáció is gördülékenyebb lehet. 

Vissza a suliba!

Azt ugyan nem tudjuk kiküszöbölni, hogy a gyermekek és a pedagógusok az intézményen kívül megbetegedjenek, de azt igen, hogy fertőző betegség ne terjedjen az iskola és az óvoda falai között.

Mivel az osztályteremben, a tanári szobában és a közösségi terekben tartózkodók rövid idő után már az egymás által kilélegzett levegőt szívják be, ezért – a személyes és felülethigiénia mellett – a helyiségek levegőjének fertőtlenítésére is szükség van. A Magyarországon kifejlesztett és gyártott, nemzetközi mintaoltalmi szabadalommal védett UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés ezt a funkciót látja el, alkalmazása ezáltal lehetővé teszi, hogy visszatérjünk a korábban megszokott munkavégzési formához. A levegő folyamatos sterilizálása gondoskodik arról, hogy a nem egy háztartásban élők is biztonságosan tudjanak egy helyiségben együtt dolgozni – így nemcsak a gyerekek és a pedagógusok, de hozzátartozóik higiéniai biztonságát is elősegíthetjük. A légsterilizálás további előnye, hogy nemcsak a koronavírus, de más kórokozók (például az influenzavírus vagy pollenallergének) terjedését is korlátozza. 


Felkeltettük érdeklődését?

Kérjen ajánlatot

Szellőztetés az oktatási intézményekben

A mesterséges szellőztetés kiemelten fontos a levegőben terjedő kórokozók elleni küzdelemben. Ezt, vagyis a friss levegő utánpótlását és a helyiség levegőjének hígítását a felújítás előtt álló iskolák és óvodák termeinek és közösségi helyiségeinek nagy százalékában ablaknyitással próbálják fedezni. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés alkalmazása lehetővé teszi, hogy olyan helyiségekben is biztonságosan tudjunk együtt dolgozni és tanulni, amelyekben nincs gépi szellőztetőrendszer.

Hogyan terjed a vírus?

A szakértők korábban úgy vélték, hogy a koronavírus-fertőzés leginkább a fertőzött felületekkel való közvetlen érintkezéssel, valamint cseppfertőzéssel terjed. Újabban azonban egyre több kutatás támasztja alá, hogy nemcsak a köhögéssel és tüsszögéssel a levegőbe juttatott nagyobb folyadékcseppekkel adható tovább a vírusfertőzés, hanem a beszéd és akár a légzés során a levegőbe kerülő pára által is.

A kilélegzett pára általában láthatatlan, ugyanis vízgőzből és rendkívül apró vízcseppekből áll – hideg időben erre mondjuk azt, hogy meglátszik a lehelet. A nagyon apróra porlasztott folyadékról, az úgynevezett aeroszolról fontos tudni, hogy nem hullik le azonnal földre, hanem hosszú ideig, akár több órán át is a levegőben lebeg. Ez a tulajdonsága teszi lehetővé, hogy amennyiben fertőző élő anyagokat, például vírusokat tartalmaz, akkor azok a levegővel a tüdő mélyebb rétegeibe is bekerülhetnek, ezáltal pedig betegséget okozhatnak. Tudományos vizsgálatok szerint zárt térben 18,7-szer nagyobb a fertőzés esélye, mint szabad levegőn.

Magyarországon gyártott és fejlesztett légsterilizáló

A légtechnika területén harmincéves termékfejlesztői és gyártási tapasztalattal rendelkező Airvent nemzetközi mintaoltalmi szabadalommal védett UV-C FiltAir termékcsaládja ismert és évtizedek óta bizonyított technológiák újszerű kombinációjából valósult meg, segítségével hatékonyan, költségtakarékosan és jelentősen lehet csökkenteni a levegőben jelenlévő kórokozók terjedését.

A használt levegő gyérítésének fontossága

Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés hatékonyan gyéríti a helyiség levegőjében lebegő kórokozókat, valamint folyamatos, jótékony légáramlást biztosít a zárt térben – gondoskodva az ott tartózkodók higiéniai biztonságáról.


Az UV-C FiltAIr alkalmazása nem helyettesíti a maszk és egyéb védőszerek használatát. Ezek együttesen tudnak hatékony védelmet nyújtani a kórokozókkal szemben.

UV-C-vel és anélkül

Légsterilizálás nélkül

A beszéd és a kilégzés során a testet elhagyó cseppek és aeroszolok különböző szemcsenagyságú keverékei a kilégzés pontjától akár 8 méter távolságra is ellebeghetnek és a zárt térben órákig életben maradhatnak, ez pedig lehetőséget biztosít a fertőző kórokozók levegőben történő terjedésére.

Légsterilizálással

UV-C FiltAir légsterilizálóval

Az Airvent által fejlesztett UV-C FiltAir berendezés működése során a levegő egyszeri átmozgatása alatt gyakorlatilag teljesen (99.99%-ban) elpusztítja az áthaladó levegőben a kórokozókat*.

*Az UV-C FiltAir hatékonysága laboratóriumi körülmények között igazolt: Texas Research International Inc. Laboratory Test Report: Bioaerosol Removal Efficiency

UV-C FiltAir ikon

UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés

A magas, karcsú UV-C FiltAir optimális légáramlással mozgatja át a helyiség levegőjét, miközben hatékony szűrőjével kiszűri a levegőben szálló részecskék legnagyobb részét. A berendezés a működés első fázisában mechanikus tisztítást végez, vagyis leválasztja a levegőben lévő szilárd szennyeződéseket, majd a második fázisban erős UV-C sugárzással pusztítja el a szűrőn átjutott kórokozókat. 

Hatékonyan csökkenti a levegőben lévő kórokozók számát

A berendezés finomszűrője leválasztja az áthaladó levegő 4 mikrométernél nagyobb szemcsenagyságú részecskéit, majd a megszűrt levegő a zárt terű UV-C reaktorba jut. Az itt elhelyezett fénycsövek 253,7 nanométer hullámhosszúságú elektromágneses sugarakat kibocsájtva roncsolják az áthaladó kórokozók örökítőanyagát, megakadályozva ezzel, hogy azok tovább fertőzhessenek. 

Ideális légáramlást biztosít a helyiségben

Az UV-C FiltAir a helyiség elhasznált levegőjét a tartózkodási zónából folyamatosan a padló síkja felé szívja, a megtisztított levegőt pedig a mennyezet mentén teríti szét. Ennek köszönhetően alakul ki az a hatékony és látványos körforgás, amely biztosítja, hogy a levegőben lebegő kórokozók folyamatosan lefelé haladjanak, minimalizálva a belégzés esélyét.


Műszaki segítségre van szüksége? Kérdésével forduljon bátran hozzánk!

Vegye fel velünk a kapcsolatot

UV-C FiltAir terméksor

UV-C FiltAir légsterilizáló felépítése és működése

01 Beszívás

A padló szintjén pozicionált beszívónyílás biztosítja, hogy a tartózkodási zóna levegője folyamatosan lefelé irányuljon, így a kilélegzett levegőt ne tudjuk belélegezni.

02 Szűrés

Az EPM10 finomszűrő leválasztja az áthaladó levegő 4 mikrométernél nagyobb szemcsenagyságú részecskéit, majd a megszűrt levegő a zárt terű UV-C reaktorba jut.

03 Sterilizálás

Az UV-C rezonátor elektromágneses sugarakat kibocsájtva roncsolja az áthaladó kórokozók örökítőanyagát, megakadályozva ezzel, hogy azok tovább fertőzhessenek. 

04 Kifúvás

A megtisztított levegő a mennyezet síkjában kerül vissza a térbe, biztosítva ezzel a helyiség levegőjének folyamatos mozgásban tartását.


A megfelelően kiválasztott UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés névleges értéken óránként ötször tisztítja meg a zárt tér levegőjét, vagyis a kórokozók legrosszabb esetben is csak 12 percig vannak jelen a helyiség folyamatosan hígított levegőjében.

Összehasonlítás más gyártó termékével

Légsterilizálás egyéb készülékekkel

A piacon kapható egyéb légsterilizáló berendezések hátránya, hogy a kialakításukból adódóan nem tisztítják meg a helyiség teljes elhasznált levegőjét, annak csupán egy részét forgatják át, méretükből adódóan pedig nem képesek ideális légáramlást biztosítani.

Légsterilizálás UV-C FiltAir készülékekkel

Légsterilizálás UV-C FiltAir készülékekkel

Az UV-C FiltAir keskeny, toronyszerű kialakításnak köszönhetően ideális légáramlást biztosít, átmozgatva és megtisztítva ezzel a helyiség teljes levegőjét. A megfelelően kiválasztott UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés óránként ötször tisztítja meg a zárt tér levegőjét.

Alkalmazási területek

Az UV-C FiltAir berendezést alábbi területeken, illetve helyiségekben ajánljuk üzemeltetni.


BölcsödékBölcsődék
A legkisebbektől nem várható el a köhögési etikett betartása. Mivel többnyire tünetmentes hordozói a kórokozóknak, beltéri levegőfertőtlenítéssel előzhetjük meg a pedagógusok kiesését a munkából.

ÓvodákÓvodák
Mivel a maszkhasználat a gyerekek szervezetét megterheli, alvásnál pedig veszélyes is lehet, a zárt terek levegőjének sterilizálása a legbiztonságosabb módja a kórokozók terjedésének megakadályozására.

TantermekTantermek
A tiszta, egészséges levegő biztosításával kiküszöbölhető, hogy a gyerekek fejlődésben lévő tüdeje megbetegedjen a levegőben terjedő légúti fertőzésekkel.

ElőadótermekElőadótermek
Minél több diák tartózkodik egy közös, zárt térben, annál hamarabb bekövetkezik, hogy az egymás által kilélegzett levegőt szívják be – ez légsterilizálással a több száz fős előadókban is elkerülhető. 

Tanári helyiségekTanári helyiségek
A közös használatú helyiségekben kiemelten fontos a levegő tisztítása, többek között azért, mert a folyamatos beszéd növeli a kilégzések intenzitását. 

Étkezők, kantinokÉtkezők, kantinok
Étkezéskor, illetve az ebédlőasztal felett folytatott társalgások alkalmával is magasabb az esély az átfertőződésre. A levegőben lebegő kórokozók gyérítése jelentősen csökkentheti ennek kockázatát. 

 

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért nem alkalmazunk HEPA szűrőt az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezésben?

Az UV-C FiltAirben elhelyezett finomszűrő elsősorban a ventilátor és az UV-C reaktor védelmét szolgálja. A szűrő hatékonyan kiszűri a port, poratkát, pollent, gombaspórát, de nem cél a 4 µm szemcsenagyság alatti részecskék leválasztása. A szűrőn átjutott részecskék és kórokozók 1 másodpercet töltenek az 1 m hosszúságú UV-C reaktorban, melynek során minimum hatszor annyi besugárzás éri őket, mint amennyi az örökítőanyaguk elpusztításához szükséges. 


Miért nincs lehetőség ózonképződésre az UV-C FiltAir működése során?

A kis hullámhosszúságú UV-C sugárzás (180-200 nm) hatására a levegő oxigénjéből ózon keletkezik. Az ózon bizonyos koncentráció felett mérgező. Zárt helyiségek légtisztítása ózongenerátorral kizárólag az emberek távollétében történhet. Használata veszélyes, komoly szakismeretet kíván, valamint egy hatékony szellőztetést az újbóli használatba vételt megelőzően. Az UV-C FiltAir fénycsövei 253,7 nm hullámhosszúságú fényt bocsátanak ki, melynek köszönhetően az ózonképződés teljes mértékben kizárt.


Mik az UV-C FiltAir előnyei a versenytársakkal szemben?

  1. A kecskeméti központú Airvent a svéd testvércégével együtt 38 éve foglalkozik légtechnikai termékek fejlesztésével és gyártásával. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés magas, keskeny kialakításának köszönhetően optimális légáramlást biztosít a zárt térben. A helyiség elhasznált levegőjét a tartózkodási zónából folyamatosan a padló síkja felé szívja és a megtisztított levegőt pedig a mennyezet mentén teríti szét a helyiségben. Ennek köszönhetően kialakul egy hatékony és látványos körforgás, amely biztosítja, hogy a levegőben lebegő kórokozók folyamatosan lefelé haladjanak, távol a belégzéstől. Ezt a légáramlást egy alacsonyabb kialakítású berendezés nem tudja megfelelően biztosítani.
  2. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés úgy lett kifejlesztve, hogy az azon áthaladó levegő legalább 1 másodpercig az UV-C reaktortérben tartózkodjon, ezáltal biztosítva legyen az kórokozók örökítőanyagának károsítása. 
  3. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés működése közben nem keletkezik ózon, és egyéb egészségkárosító hatása sincsen. 
  4. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés zárt UV-C reaktorának köszönhetően a helyiségben tartózkodó emberek számára teljesen ártalmatlan. A szabadonsugárzó UV fertőtlenítővel szemben az UV-C FiltAir nem a helyiségbe bocsátja ki a sugárzást, hanem a helyiség levegőjét áramoltatja át a gépen.
  5. Az UV-C FiltAir légsterilizáló berendezés úgy lett kifejlesztve, hogy alacsony zajszintjének köszönhetően ne zavarja a helyiségben tartózkodók munkáját, nyugalmát.

Hogyan válasszunk gépméretet?

Az UV-C FiltAir két különböző kivitelben rendelhető:

  • UV-C FiltAir standard kivitel: maximum 3 m-es belmagasságú helyiségekbe ajánlott,
  • UV-C FiltAir-S kivitel: légfordítóval ellátott berendezés, 3 m feletti belmagasságú terekbe ajánlott.
 

Az UV-C FiltAir négy különböző méretben rendelhető:

  • UV-C FiltAir 15: 15 m² 
  • UV-C FiltAir 30: 30 m²
  • UV-C FiltAir 45: 45 m²
  • UV-C FiltAir 75: 75 m² alapterületű helyiség légsterilizálása biztosított óránkénti ötszörös légcsere mellett. Nagyobb alapterületű helyiség esetén keresse fel munkatársunkat tanácsadásért.

Milyen karbantartási igénye van a berendezésnek?

Alsó finomszűrő cseréje: 2000 üzemóránként (vagy a helyiség szennyezettségétől függően)
Felső aktívszenes szűrőlap cseréje: 9000 üzemóránként
Az UV-C fénycsövek cseréje: 9000 üzemóránként
Az UV-C reaktortér tisztítása: 9000 üzemóránként


Milyen előkészületek szükségesek a gép beszereléséhez?

Ideális esetben a készüléket a szobafal közepén célszerű elhelyezni úgy, hogy alatta és felette is biztosítva legyen az akadálytalan légáramlás. Az UV-C FiltAir készüléket vagy falhoz kell rögzíteni, vagy az opcionálisan megvásárolható mobilkerethez.

A készülék csak védőföldeléssel ellátott 230 V-os elektromos hálózathoz csatlakoztatható. A tartozékként szállított 1,8 m-es hálózati kábelt úgy célszerű elhelyezni, hogy ne okozzon balesetveszélyt, esztétikus legyen és takarításkor se jelentsen akadályt!


Milyen kiegészítők vásárolhatók a berendezéshez?

  • Védőfedél (kezelőfelületre): A védőfedél avatatlan kéz elleni biztosítást ad. Alkalmazásával megakadályozható a fordulatszám-szabályozóhoz és az üzemóra-számlálóhoz való hozzáférés. 
  • Mobilkeret: A légsterilizáló berendezés a mobilkeretre szerelve mozgathatóvá válik, így igény szerint a sterilizálandó helyiség kívánt pontján helyezhető el. 
  • Dupla mobilkeret: A dupla mobilkeret két berendezés fogadására alkalmas. Használata olyan esetekben indokolt, ha a sterilizálandó helyiség mérete és kialakítása olyan, hogy a falmenti elhelyezés nem lehetséges. Beépített légfordítós készülékekkel célszerű használni.
  • Tehermentesítő láb: Kizárólag tehermentesítő szerepet betöltő opcionális tartozék, mivel a készüléket biztonsági okokból minden esetben kötelező a falhoz rögzíteni. Használata gipszkarton vagy egyéb könnyű falszerkezet esetén indokolt, azonban szakszerűen kivitelezett gipszkarton fal esetén 4 pontos fali rögzítéssel, lábak nélkül szerelhető.
  • Időkapcsoló: A 230V-os aljzattal rendelkező digitális időkapcsoló óra az UV-C FiltAir készülékek programozott működtetését, azaz időzített Be/Ki kapcsolását teszi lehetővé. Működtethető heti/napi üzemmódban, illetve visszaszámláló és véletlenszerű üzemmódban.

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kérdésével forduljon bátran az Önhöz legközelebb eső Airvent iroda munkatársaihoz – akár személyesen is, segíteni fognak megtalálni a megfelelő, az Ön igényei szerint személyre szabott megoldást! Elérhetőségeinket megtalálja UV-C FiltAir támogatás oldalunkon →