Airvent hírek

12december
2012

2012-ben ismét megrendeztük az Airvent Kispályás Labdarúgó Tornát

Az idén novemberben már ötödik alkalommal került megrendezésre az Airvent Kispályás Labdarúgó Torna. A helyszín most is a jól bevált Üllői Városi Sportcsarnok volt, ahol professzionális szervezés mellett, kellemes környezetben, több résztvevő esetében családtagok előtt mérték össze erejüket a következő nyolc, épületgépészetben tevékenykedő cég csapattagjai:

Czakó és Társai Kft, Ensi Kft, Fairtech Kft, Kőrös Consult Kft, Techno-Csek Kft, Temesvári Tervező Kft, Ventrade Kft és Airvent Zrt.

A torna november 17-én, szombaton reggel körmérkőzésekkel indult két 4-4 csapatos csoportban lebonyolítva. A csoportonként nagy csatákban továbbjutó 2-2 csapat egyenes kieséssel jutott végül a döntőbe. A mérkőzések, melyeket futsal labdával játszottak és egy helyi játékvezető vezetett, 2x15 percesek voltak. A pályán csapatonként egyszerre 5 mezőnyjátékos és egy kapus tartózkodhatott. A mérkőzések reggel 8.40- kor kezdődtek, és az utolsó meccset este 7 óra körül játszotta a fináléba került két csapat.
Az 1. helyezett kupa-díjazásban részesült, övéké lett az Airvent-Vándorkupa, a 2-4. helyezettek oklevelet kaptak.

A helyezést elért csapatok a következők:
1. Airvent Zrt.
2. Czakó és Társai Kft.
3. Kőrös Consult Kft.
4. Temesvári Tervező Kft.

A játékosok kellemesen elfáradtak, a győztesek boldogok voltak, a vesztesek egy kicsit szomorkodtak.
Köszönjük minden csapatnak, hogy eljött és vállalta a megmérettetést.
Örülünk, hogy a jelenlevők -aktív résztvevők és nézők, kicsik és nagyok-, együtt töltötték velünk ezt a vidám és tartalmas napot.
2013-ban folytatjuk…
    

04december
2012

Business Superbrand lett az Airvent Zrt.

Az Airvent név több, mint 20 éve jelent meg a magyar épületgépészeti piacon. Vállalkozásunk ez alatt az idő alatt először a szakma széleskörűen ismert, majd elismert, meghatározó és irányadó szereplőjévé vált, melyet azzal értünk el, hogy nevünkhöz szakértelem, megbízhatóság, minőség, innováció és ügyfélközpontú hozzáállás kötődik.

A Business Superbrands Program az üzleti szektor márkáinak legkiválóbbjait díjazza, azaz olyan magyarországi cégeket, amelyek elsősorban vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki. A jelöltek listája minden évben a Dun&Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a legjelentősebb hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jön létre.

A 14 független szakemberből álló zsűri, amely az idén ötödik alkalommal ült össze, cégünket érdemesnek találta arra, hogy megkapjuk a Business Superbrands 2012 elismerést.

A cím elnyerése nagy siker számunkra, hiszen egy olyan pozitív visszajelzés rólunk, amelyet egy tapasztalt, sokféle ismerettel rendelkező, független szakemberekből álló bizottság ítélt oda, és döntésükkel tanúsítják eddigi munkánk sikerességét. A cím, amelyet elnyertünk, egy újabb bizonyíték, hogy partnereink megbízhatnak termékeink és szolgáltatásaink minőségében. 

07augusztus
2012

Elnyert beruházási pályázat!

Projekt neve: Szellőztetésre, hűtésre és fűtésre használható, új indukciós klímagerenda rendszer kifejlesztése az Airvent Légtechnikai Zrt-nél.

Az új aktív klímagerenda termékcsalád egyrészt korszerű újdonság, másrészt egy olyan energiatakarékos komplex rendszer, amely több innovatív megoldást tartalmaz: a szellőztetés, a hűtés és/vagy fűtés helyiségenként illetve nagyobb terek esetén zónánként egyedi hőmérséklet- és légmennyiség szabályozással valósul meg. A klímagerenda rendszerek működésének lényege, hogy a szellőztetéshez szükséges minimális külső levegő befújásával keltett indukció hatására a szerkezet egy rész friss (primer) levegő mennyiséggel három-ötrésznyi belső (szekunder) levegőt ragad magával és ezzel fűti és/vagy hűti, illetve a friss kinti levegővel egyidejűleg szellőzteti is az adott helyiséget. Az Airvent új rendszerének fő jellemzője, hogy energiafelhasználás szempontjából rendkívül flexibilis és hatékony többek között a sokoldalú szabályozási lehetőségnek köszönhetően. A kinti szellőztető levegő bejuttatásához szükség van egy központi légkezelőre, de a belső levegő megmozgatásához nem kellenek újabb zajos ventilátorok, mert a szekunder levegőt a primer levegő szívó hatása áramoltatja. A rendszert elsősorban bevásárlóközpontokban, irodaházakban, szállodákban, kórházakban, kollégiumokban és egyéb középületekben lehet használni. Az új Airvent rendszer nagyon flexibilis, csendes üzemű és energiahatékony.

A projektre a GOP-1.3.1-09/A kiírás keretében 104 302 909 Ft támogatást nyertünk.

Kedvezményezett neve: Airvent Légtechnikai Zrt.
Elérhetősége: 6000 Kecskemét, Belsőnyír 150.

Közreműködő szervezet: MAG Zrt.
Elérhetősége: Budapest, 1139, Váci u. 81-83., www.magzrt.hu, http://www.nfu.hu

20június
2012

Köszöntjük az Airvent megújult honlapján!

Cégünk megalakulásának 20 éves évfordulója jó alkalom vállalatunk arculatának felfrissítésére, és ennek része az új honlapunk és logónk is. A letisztult színvilággal tisztaságot és minőséget szeretnénk kifejezni, az új logónkban pedig a cég kezdőbetűi mellett ott találhatók a levegő mozgását kifejező olyan elemek, amelyekkel általunk fontosnak tartott értékeket is közvetíteni kívánunk: rugalmasság, könnyedség, innováció, hagyomány és fenntarthatóság. Ez utóbbinak a honlapon külön részt szentelünk. Fontos szerepet kapott továbbá a gyártóüzemünk bemutatása. A legújabb-, innovatív fejlesztéseket tartalmazó részt pedig folyamatosan frissítjük, így a látogatók naprakész információhoz juthatnak a legújabb termékekről, illetve kiegészítőkről.
Az új honlap tervezésekor az volt a célunk, hogy egyszerűbb használata mellett részletesebb információt nyújtson cégünk tevékenységéről mind régi- és új ügyfeleink, mind a többi látogató számára. Jó böngészést kívánunk!